ASTROLOGIA Elektronikus Magazin

ASTROLOGIA

E-Zine

 


ASTROLOGIA Elektronikus Magazin

ASTROLOGIA Elektronikus Magazin

"Csillagkamerával sötét éjszakákon át" - 2006. Szeptember
--- MINTA ---

CSILLAGKAMERÁVAL sötét éjszakákon át

Ünnepek, Hold-és Napfogyatkozás

Ó Imolai Judit

www.astrologia.hu

 

Kedves Barátom,

 

Nyárutón, augusztus végén már jóleső érzésekkel tettem egy kicsit félre készülő könyvem gyarapodó anyagait és örömmel nézegettem az órarendem: nemsokára kezdődik az iskola - jó lesz megint lelki családommal lenni. Azután a kalendáriumra és csillagidő tábláimra tekintettem és láttam: most nem csak elvont szimbólumokat kell magyaráznunk majd....

Sok, közéletben megélendő, a jövőnkben mint történelmet író esemény tanúi lehetünk  mostanában,  idén ősszel. Az ASTROLOGIA Elektronikus Magazin e levelében most szeretettel elküldöm azokat a képeket, melyeket csillagkamerámmal láttam, és remélem, hogy talán ezek a jelképlátások segítik a hétköznapok megélését. Nézzük tehát az ezoterikus horoszkópot, mit ígérnek a csillagok, mit kell meglátnunk a múltból, és mit hozhat a jövő, mit kell tennünk személyesen a magunk életében.

Fontos, jövőtformáló tennivalóink lesznek 2006. őszén - ehhez küldök egy kis olvasnivalót.

 

Megálltam egy percre

Augusztus huszadikán reggel teraszomról szemléltem az előttem elterülő álmos vasárnapi várost, az ébredező mozgást, gondolkoztam, menjek-e a tömegbe, és meghívtam barátnőm: inkább élvezzük tőlem, a magaslati levegőből a látványt... Mikor mondta, inkább otthon pihengetne, kívántam neki kellemes estét, és elintegettem egy rám váró feladatot: akkor most - vendégként ha nem jön - le sem mosom teraszom, éreztem: fölösleges, úgyis esni fog. Láttam a Rák jegyében járó Holdat, és a Plutó fényszög azt ígérte: nem is kis eső lesz itt, akár égzengés-földindulás. Ám ami bekövetkezett, azt azért bevallom nem láttam, ezt senki nem várta így ebben a formában. Semmi kétség: karma-ügy magyarázza az égből leszakadó hatalmas özönvizet, és ezek tanulságának nincs vége, mert a karmikus figyelmeztetéseknek velejárója a megrendülés, hogy tanuljon abból az ember, változzon a jó felé, ha lehet. Még mindig nem lenne késő tanulni. Miért történt mindez, mit jelez, és mi áll előttünk? Az időpont horoszkópjából nem derül ki feltétlenül, hogy mi történt! Csak ha megállunk és tiszteljük az Időt, lehet reményünk a bölcsebbé válásra.

 

Az Ünnepek

Mi is az Ünnep, mit élünk át ilyenkor? Álljunk meg az időben, először most az ünnepekről gondolkozzunk. Különös, spirituális idő- és térutazást is tehetünk, ha az ÜNNEP igazi jelentőségét próbáljuk megélni. Amikor megállunk egy-két pillanatra vagy napra, ünnepeljünk bármit, legyen az családi születésnapozás, vallásos ünnep vagy vidám munkahelyi névnapi buli, esetleg állami szertartás, a TRADÍCIÓKAT idézzük emlékezetünkbe, mit, hogyan teszünk a szent pillanatokban, akkor az ünnep-nap egy IDŐ-HÍDDÁ (híd: átjáró, kapu, küszöb, rév, vám, vizsga, lépcső, Szaturnusz) válik - az időt megkülönböztetjük, a profán világból tisztelettel visszatérünk a múltba, szakrális gyökereinkhez. Egy közösségi érzés tölt el minket ilyenkor, és felkészülünk a szertartásra: így csináljuk mi. Ilyenkor lehetünk igazán otthon lelkileg, ilyenkor érezzük a családunk, civilizációnk, kultúránk, hitünk, mítoszaink, hagyományaink erős jelenlétét életünkben. Ünnepeinkben találhatjuk meg azt az utat, merre kell mennünk, ha már a külvilágban oly nehéz minden. Emlékezni próbálunk a hagyományainkra, elválunk a civil rohanástól, megtisztulunk, szertartásokkal jutunk el ahhoz a más lelkiállapothoz, amely megkülönbözteti az ünnepet a többi pillanattól. Asztrológiai szimbólumok tekintetében minden ünnep erősen Szaturnuszi jellegű: megilletődött, sors-szerű, időt tisztelő, komoly, fenséges és alázatos, mély gyökerekből töltekező szent idő. Mindig szerepe van a kor, az öreg tapasztalatok megbecsülésének: családban a szájból-fülbe, megmutatva tanított süteményrecepteknek, a hazában a mítoszként mesélt régi regék mondogatásának, amelyekbe vetett hitünk kétségtelen és örök.

 

Márai Sándor: Füveskönyv

68

Az ünnepekről

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

199

A formákról

A formákat pedig utolsó pillanatig be kell tartani. Étkezés közben, társalgás közben. Ágyban és asztalnál. S mikor mindegyre formátlanabbá válik az emberi együttélés: te maradj hűséges a köszönés, meghajlás, kézfogás, érzésnyilvánítás, véleményalkotás kialakult, végső és kristályos formáihoz. Egy korban, mikor mindenki azt követeli, hogy öltsél formaruhát, te járj csak következetesen zakóban, s este, ha éppen társaságba hívnak, ölts fekete ruhát. Nem a ruha, hanem a forma kedvéért.

A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltséget a köznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled kalapod.

Nem tehetsz mást.

 

2006. Augusztus 20.

Az Augusztust az Oroszlán havaként említi a hagyományos asztrológia és a köztudat, magyar néprajzi gyűjtésekben a Szentkorona havaként ismerik. Az augusztusi hónap uralkodó égiteste a Nap, a nappali fővilágosító - szellemi erőt, férfiasságot, uralkodást, egy közösség, ország, birodalom vezetőjét jelenti. Szent István napja (Szent Király, 1001-tól 1038-ig uralkodott), augusztus 20. a Szent Korona ünnepe is, amelyet a középkorban élő személyként tiszteltek. Magyarország, a nép jelképe, István kirély legendájának legarchaikusabb eleme - egy éjszaka életére törtek, örökségül remélve a király bölcsességét, szentségi erejét. A Magyar Szent Koronával megkoronázott király a szertartás által hatalommal, joggal, elismeréssel rendelkezik. Csillaghitünk szerint az Oroszlán az EGO, az Én jegye, az élet királya, a nemes, az úr, aki óriási szívével és határozott fellépésével mindenkit elbűvöl, ő az uralkodó Király. Kivételesen szereti a figyelem középpontját, s ha társasága valaki mást tüntet ki figyelmével, lehangolódik, sértődött lehet, "holdudvart" szeret maga körül látni. Most az Oroszlánban járó Szaturnusz (két évig tartó hatás) általánosságban kiélezheti az egónkat érő megpróbáltatásokat, igazságtalansággal járó helyzeteket hozhat, bajba juthatnak a luxussal dolgozó iparágak, a közéletben aljas hatalmi harcok dúlnak, Káin-Ábel testvérharcokig élezett küzdelmek akár "csakazértis". Csak a hamleti, filozofikus, hitünket kereső gondolatokkal foglalkozhatunk sikeresen.

2006. augusztus 20-án a Szaturnusz azért is szigorú próbatételt hoz, mert a sorssal kapcsolatos ügyekben mindig a számokkal jelképet alkotó kifejezéseket használjuk (például: elszámol, leszámol, számot vet). Számmisztikai szabályok alapján a 2006. év 2+0+0+6 = 8, azaz nyolc, a Szaturnuszi sorsvizsga jele. Megnézi az Idő, arra járunk-e, amerre helyes - ha nem, jelzéseket közöl. A nap jelölője, huszadika 2+0 = 2, azaz kettő, a Hold, a lelkiség és mundán értelemben a nép jele. A 2006. év egyébiránt a Bak jegyben járó Hold állással kezdődött, tehát dolgunk lesz azzal, hogy "számolunk a számonkéréssel": sokan érzik majd, hogy egy olyasmihez ragaszkodnak, amitől egójuk, saját akaratuk szerint nem várhatnának sokat. Az idő azt kéri, hogy az ember mutasson hajlékonyságot a sorssal szemben, hajoljunk meg, mint a változásokat szimbolizáló szélben a nádszál - különben reccsennek a csontok, hasogat a szív, megrendül az egészség. Miért pontosan ezen a napon kaptunk karmikus tanítást? Mert augusztus huszadikán az ünnepnek, mint a mesebeli és isteni "három", tehát Jupiter jelképének kellett volna megfelelni - most ez nem sikerült. Az év során ez az egyetlen ünnep, amely a test - lélek - szellem szimbolika egyesülését foglalja szertartásba, tehát egyazon napon az új kenyér, a hitvallás és az haza-, államalapítás együtt mutat utat tisztelettel az embereknek, miért érdemes élni és hogyan tegyük ezt.

 

Belenéztem csillagkamerámba

Amikor megtekintettem a csillagokat és felrajzoltam az ősz fontosabb napjait, az augusztus huszadikai napon (a rajzon a bal felső ábra) a víz jegyben álló Hold utal arra, hogy nedves időjárás lehetséges, és az Oroszlán Merkur - Vízöntő Uránusz szembenállásra közvetetten ható Szűz Mars - Halak Uránusz mutatja a villámlás, égzengés lehetőségét - ez érzelmek analógiája. A vihar volumene és lokalizációja, nevezetesen hogy sem Csepelen, sem az Örsnél, sem Szegeden nem volt ilyen nagy özönvíz, "véletlenül" csak a főváros szívében, Dunaparton a tűzijátékra gyülekező tömeget súlytotta az égből leszakadó víz, jelzi, hogy ez bizony figyelmeztetés. A jel mértékében figyelemfelkeltő, hiszen emberéletek is áldozatul estek (azt, hogy ki lett szenvedő áldozat a sokaság tömegében, az egyéni horoszkópok alapján számított személyes katasztrófaérzékenységre utaló jelek mutatják ki). Eddig is emlékszünk lírai versek költői képeire, amint a ködöt az emberi szív kiáradó szomorúságaként láthatja a valóságban az őszben sétáló - itt a vihar az emberek lelkéből feltörő szorongattatottságot, bizonytalanságot, sötét félelmeket, visszafojtott érzelmeket jelzi. A vihar pillanatára felállított horoszkóp jelentős időpont, az ország minden lelkére vonatkozik, és a pillanat képlet az ünnep szimbolikus jelentősége miatt akár fél- vagy egy évre is hatást gyakorolhat, tehát inkább a tanulságok levonására kell törekedni, mint az emberi felejtést gyakorolni. A Rák Holdra kvinkunx fényszögben hatást gyakorló Nyilas Plutó bolygó az uralmon lévő kormányzati és vezetői nyomást jelzi, értjük ezalatt a hatalmakat, pénzvilágot, az ideológiát és államvezetést. Az Oroszlán jegyben járó Nap, a Szaturnusz és a Vénusz-Merkur együttállás a hatalmi törekvésekre, uralomra, presztízsre dolgozó vezetőket mutatja be, akik másfelől a Holdat támadó Plutóval támogatott kapcsolatban vannak, és ezért a vezetők egyfajta l'état c'est moi, "az állam én vagyok" féle köszönömjólvagyok típusú királykodó hozzáállással írhatók le. Az utólagos esetelemzésnél az illetékes pozícióbirtokos még a fáradságot sem vette, hogy legalább nevében más személyt jelöljön ki a kellemetlen feladatra: önmagát megvizsgálta és rendben találta. A szervezők az ünnepet látható jelekkel is kívánták ceremóniák szintjén politikai törekvéseikre használni, látszik ez a pillanat horoszkópjának ötödik házából - márpedig a Plutó terjeszkedése ellentétben áll a Szaturnusz féle csendesebb, mértéktartó, tiszteletteljes hozzáállással. Ennek történeti megjelenéseit abban láthattuk, mikor például a körmeneten szégyenteljesen kevés ember tette tiszteletét, és reklámidők kontra magyarságeredet-történetek játszmában a televíziókban a marketing nyert, propagandák, egyéb szervezett rendezvények témájában pedig az anyagba zárt szellem dolgozott a várható hatalmi előnyökért, fogadásokat szerveztek városszerte az összes politikai háztájon. Az emberek pedig azért érkeztek, mert érezni akarták a gondoskodó vezetést, a hovatartozást, a közösség nyújtotta erőt és hitet.

Emlékszem nagymamámra, ahogyan gyermekként láttam, miképpen szeli meg a kenyeret - a mai napig így teszi - : bal kezére, szívéhez fektette mint a gyermeket, a késsel keresztet rajzolt rá mielőtt megszegte, minden morzsáját becsülte és megszáradva gombócbundához használta, nagyritkán pedig ha egy kicsike vég megpenészedett, megilletődötten felnézett az égre, és mielőtt ki kellett dobnia, hangosan kérte - bocsásd meg nekem, Istenem. Láttam egy interjút Szabó Magda nénivel, aki elmesélte szülei tanítását: őt mint intellektuális sorsra szánt gyermeket nevelték, de a szemetes bácsinak kezétcsókolomot kellett köszönnie, mert arra tanították - majd ha a kenyerét ő maga meg tudja keresni, tudni fogja, ez mit jelent. Az Ünnep értelméről az idén alig hallottunk, a kenyér, a hit és a haza tiszteletéről manapság kevés az igaz, példaértékű tanítás. Sajnos a politika nem racionális: tele van érzelmeken alapuló láthatatlan, befolyásolásra épülő elemekkel - ez az ünnepet magát tette lehetetlenné eredeti céljában. Tehát a katasztrofális vihar nem volt más, mint a nép szorongó lelkének félelmes megjelenése, a tömegkarma manifesztációja. Isteni privilégium a teremtő tűz-levegő elem használata, az ember meg csinál magának saját magát ünneplő tűzijátékot - figyelmeztetésképpen reászakad a karma özönvize és megindul a föld alatta. Az Idő elleni tiszteletlenség, ha a család, az alapvető emberi feladatok összezavarodnak: nem lehet tudni, hogy a csak babakocsiban hordható kis csecsemő éjszaka egy ilyen eseményen mit keres..., hiszen a gyermekvállalás szó magában hordozza az elvonuló lemondást és a felelősség vállalást - ilyenkor a jólelkű ember egy darabig nem megy tűzijátékra és éjjeli bulikra. Valószínűsíteni egyébként lehetett volna, hogy a materiális jellegű célok meghiúsulhatnak: erre utal a pillanat jelölőjeként számító Vénusz, melyet támad a két fő sorsbolygó, a karma ura Szaturnusz, ugyanúgy a sikereket jelölő Jupiter. A szándékok mesterkélt előadását úgymint azután a tömegkommunikáció elégtelenségét a Merkur-Neptunusz szembenállása mutatja be - soha nem is fogjuk megtudni, milyen szándékok működtek a háttérben. Személyes felelősöket keresni egyébként értelmetlen: ez az ügy másról szólt. Bár az olyan kérdések feltevésének nincs értelme, mint a "Mi lett volna...", egy lehetőségre azért gondolni kell, hogyan lehet a helyesebb utat feltételezni, akárcsak ha a jövőre nézve. A Szaturnusz évét írjuk. Az ország rosszul áll. A nép szűkölködik és szorong. Meg lehetett volna fontolni, hogy még a károk nélkül számított ünnep ráfordításszükséglete is jól jött volna orvosok bérére, fűtéskiegészítésre - ezt az ország megértette volna: csendben is ünnepelhettünk volna, az idén tűzijáték nélkül. Az ilyen katasztrófahelyzetben másfelől és egyébként az egész világon, ilyenkor a politikai versengők úgynevezett nagykoalíció szellemben működnek az emberek, a nép érdekében, törekedvén arra, amit a választottságuk is jelent nevében: még a miniszter szó is azt jelenti, hogy ő a nép legkisebb szolgája, jó értelemben, ahogyan a közösség boldogulását segíthetné elő, nem a másik oldal viselt dolgait boncolgatva. Már ha az Ünnep fontos lett volna. De nincs még késő. Mindenki nézzen magába, és végezze a saját sorsa írta dolgát. Ki az íróasztalnál, ki tanítva, ki a kenyeret sütve, ki az utcákat tisztítva, ki a közösséget szolgálva.

 

 

A Hold

A HOLD a változékony Idő és az érzékeny tudatalatti, az örök Lélek. Általános hatásait az ember mindig is nyomon követte, hiszen ez volt az ember első kalendáriuma is, ahogyan az Időt számontartotta - a szimbolikus hatások meg még sokkal jelentősebbek lelki értelemben. A Hold szimbolikája volt mindig is legközelebb az emberhez (az asztrológia őse is a holdkalendárium), azonban ez egyidejűleg a legbonyolultabb jelentéstartalmi szféra is. A nőt, éjszakát, családot, tudatalattit, mély vizeket és álomvilágot mint karmikus áramlatokat érzékelhetjük, ám ésszel szinte követhetetlen kavargó sodrásuk. A jelképek világa segít. A lélek sötét éjszakája rettegést is jelenthet, az eltévedéstől való félelmet, azonban van, aki erőt nyer a szubjektív élményekből. A Hold az anyagi világ tükörképét jelenti, amely a valóság illúziója. Az ismeretlentől való félelem hozza a vonzódást is, mint ahogyan a sötét éjszakán a Tarot Hold lapján a két kutya vonzódik a magas fény misztériumához. A Hold jelentését mindig körülövezi a kiismerhetetlenség, a mélység, a kiszámíthatatlan érzelmek, az irányíthatatlanság. A mundán, tehát a világ dolgait elemző asztrológiában a Hold a népre, az emberekre mint tömegre utaló jelölő a horoszkópokban.

 

Újhold - Telihold, Hold- és Napfogyatkozás

Az Újhold és a Telihold mint külső körülmény erősen befolyásolja az embert, a Nap- és Holdfogyatkozásokat pedig úgy képzeljük el, mint ami még ettől is erőteljesebb, legalább fél, akár egy évig hozza hatását számunkra. Például Napfogyatkozást akkor látunk az égen, amikor a Hold és a Nap a Föld közé kerül, eltakarja azt vagy legalább részben árnyékot vet rá. Ilyen jelenséget mindig Újholdkor láthatunk: a Nap és a Hold egy zodiákus jegyben állnak, a Hold a Nap sugaraiból ilyenkor nem tükrözi vissza annak fényét. Holdfogyatkozásnak nevezzük, amikor Teliholdnál, tehát amikor a Nap és a Hold egymással ellentétes jegyekben állnak, egymással alkotott tengelyükön közrefogják a Földet, és a Föld árnyéka mutatkozik a Hold mögött. A fogyatkozás, más szóval eklipsz, mindig jelentős eseményeket hoz - tűnődni sincs időnk néha, annyira gyors hatásokat, változásokat eredményez. Idén, 2006-ben azt az Újholdat éltük meg, amikor február 28-án a Nap és a Hold a Halak jegyében állt, és hátborzongatóan hasonló tapasztalatokat élhettünk meg a részleges Holdfogyatkozás napján, Halak Teliholdkor, 2006. szeptember 7-én este (második rajz középen felül). Nehéz kozmikus időszakot jelöl a napi csillagkép: nemcsak a Hold (lelkiség, tudatalatti, érzelmek, család) bolygója állt együtt az Uránusz bolygóval (függetlenségi törekvések, elszakadás, eredetiség), hanem a két libidó bolygó, a Vénusz (női harmóniák) és a Mars (férfiúi erők) is nehéz értelmezési lehetőséget hoz, hiszen egymástól kapcsolat nélkül, fényszögek nélkül, mintegy egymással ellentétbe nézve magányosan álltak a kérdéses fontos pillanatban. Vajon honnan jövünk és hova tartunk emberi kapcsolatainkban? Merre keressük egymást? - Megvizsgáljuk tudatalattink jeleit, és a fogyó holddal rendet tehetünk életünkben, szeptember 22-ig vagyunk gyakorlatban időben ahhoz, hogy megfelelően készüljünk fel lelkileg a változásokra, terveket kell készíteni arra, hogyan legyünk lelkünben jobban, harmonikusabban, békében. 2006. szeptember 22-én (jobb oldali rajz felül) egy igen erőteljes hatással kell számolnunk: szinte egybeesik az Újhold napja, amely egyben gyűrű alakú Napfogyatkozás, az Őszi Napfordulóval (középső rajz alul). Az Újhold a Szűz jegy utolsó fokán áll be, amely fok a karma-asztrológiában a "végzet foka"-ként ismeretes. Tehát: vannak dolgok, amelyek az ember által nem megismerhetők, és a sors leple az utolsó pillanatig a kulisszák mögött tartja azt a titkot, amivel kapcsolatban az embernek annyi teendője van, hogy - élje át sorsát, küzdjön, és bízva bízzon, bizonyítsa, hogy ellenáll minden kísértésnek és lelke fejlődött már. A szeptember 22-i Újhold, de egyébként minden újhold, arra kiváló időpont, hogy az ember a korábban lelkében és gondolataiban tervezett, kiérlelt feladatokra egy nagy, világmegváltó fogadalmat tegyen és nemcsak átvitt, hanem gyakorlati értelemben is új életet kezdjen. A Hold fénye szimbolikus látásunkat, ráérző képességeinket, intuíciót és empátiát is szimbolizálja. (Következésképpen például kártyával foglalkozni, látó gyakorlatokat végezni, közösségi eseményeken részt venni, vagy számítani a misztikus világ segítségére inkább Teliholdnál lehet.) Újholdnál jó terv minden csendes foglalkozás, önmagunkba mélyedés, alvás, kellemes otthoni odúzás, olvasgatás, és aki időközönként szertartásszerűen megtisztítja testét-lelkét, tarthat böjtöt, csak folyadékkal végzett tisztulást, elcsendesedést. Az Újholdnál megkísérelt  intuitív ügyek általában nem működnek, és az emberek között megértésben sincs szimpatikus ráérzés, a feszegetett megoldások pedig időnként sötét kapukat nyithatnak meg a sötét lelkek sötét szándékai előtt. Fedezzük fel, ki álomból, ki imával, ki a horoszkópjából, lelkünk mély rezdüléseit. Alámerülünk életünk legnagyobb titkaiba, lelkünk mélységeibe, tudatalatti világunk félelmeibe és csodáiba. Rajtunk múlik, hogy a mélyen gyökerező érzéseken hogyan próbálunk alkimista módján dolgozni. Jung szerint igaz a régi mondás, "keserűvizes próba" fellelni az oldást: az alászálló javítás, a Hold mélységei oldószert jelenthetnek az ember múltjában rejlő megrögzött, tudattalan elme megértéséhez, hogy a Holdnak mint a lélek magasabbrendű világának csodáit is megérezhessük. Ez egy csendes, intim, őszinte lelki tevékenység kell legyen Szaturnuszi magányosságban vagy egy-két életút szerinti sorstárssal. 2006. szeptember 22-én a Szűz jegyben járó Nap-Holdat támadó Nyilas Plutó irritált érzést és vágyakat, kísértéseket hozhat, a személyes elcsendesedésbe vegyülhet félelem, szorongás. Úgynevezett T-kvadrátban áll a Vízöntő Neptunusz, a Skorpió Jupiter és az Oroszlán Szaturnusz: ez a feszültség szilárd jegyekben nehéz megoldási kísérleteket hozhat, sorskérdésekben beálló meglátnivalókra vezeti szemünket az élet, küzdenünk kell az optimizmusért, hogy ne a veszteségeket lássuk meg hanem a megoldásokra törekedjünk. A Mérleg jegyben haladó rangvesztett Mars személyes erőinket teszi próbára, hogy ne a másoknak tetsző utat válasszuk, ne a tömeggel haladjunk, ne mások véleményét kántáljuk, hanem a legmagasabb fokú diplomáciával legyen érzékünk súlyozni a dolgokat és megértéssel, senkit meg ne bántva teremtsünk egyensúlyi helyzeteket életünkben. Az esésben járó Vénusz bolygó számítást feltételez kapcsolatainkban és ösztönös harmóniaérzékelésünkbe racionális kombinációk vegyülhetnek, de talán legalább a kiszámított utak megvédenek az ösztönös, esetlegesen visszafordíthatatlan érzelemkifejezésektől. Ügyeljünk tehát arra, hogy csak morálisan felvállalható témákba kezdjünk, amit a szívünkkel jól látunk, és segít minket majd a Merkur és a Vénusz, amelyek kölcsönös kapcsolatban a jó kommunikációs módszereket támogatják. Óvakodjunk a beláthatatlan futamú hitelek felvételétől, és minden ügyben úgy hozzunk helyes értékítéletet, mintha csak magunk lennénk az elvégzendő dologra, továbbá mondjunk olyan mondatokat, amelyeket bárki előtt meg tudnánk ismételni, indokolni és védeni.

 

Személyes lelki karmafeladatok

Az illúziók világáról és a karmáról elmélkedünk ennek a fogyatkozásnak a jegyében és a tapasztalatainkat gyűjtögetjük - a pillanatot még mindig megragadhatjuk fél évig, és lehet, hogy a feladatok elvégzésére, tanulásra, változásokra pedig több időt is szánnunk kell... Az eklipsz, tehát a Hold- és Napfogyatkozás olyan hatásokat hozhat ezen a területen, hogy jelentős dolgok történhetnek, amelyek fordulatként értelmezhetők, és új karma ciklus indul ezáltal. Általában számolnunk kell azzal, hogy veszteség, a régi elmúlása, elengedés is vár ránk, amelyet magunk mögött hagyva látjuk majd meg, hogy mit akart velünk igazán az élet. A világmindenség most arra ösztönöz, hogy kezdjünk új utat, lépjünk tovább! Ennek a feldolgozása akkor lesz csak kellemetlen, ha a sors kezének az elfogadása egyébként is nehéz ügyünk, illetve, ha jellemünk szerint általában is nehezen hajlunk a változásokra, az új utak kezdésére, és tartunk a bizonytalanságtól. Fokozottan kell figyelnünk ilyenkor arra, hogy egyrészt az egészségünkkel törődjünk, másrészt intuitív érzékenységünket tartsuk éber állapotban -  a fogyatkozás körül (+/- egy hét) kapott hírek és történt események szimbolikus jelek, ezek elemzésével értelmezhetjük, hogy mit is akart velünk közölni a Karma, merre menjünk tehát. Az ilyenkor beérkező információkat általában nincs hatalmunk módosítani, a megváltoztathatatlan elfogadása után tehát az egyetlen dolog, ami ránk vár: kezdjünk új karma-kört. Aki nemigen hajlik a változásokra, azzal biztassa magát, hogy a fogyatkozás általában kezdeteket hoz, és egy üres, drámai, búcsúzó állapotból előre kell nézni, át kell tekinteni egy új jövő felé. A hatásokat, hogy milyen területen kér tőlünk mozdulást az idő, a személyes horoszkóp olyan vizsgálatával lehet elemezni, hogy a fogyatkozás horoszkópját a sajátunkhoz vetítve megtekintjük, milyen területekkel áll kapcsolatban ez az erő, milyen életterületre hat, kitől, mitől kell elválni, milyen új kapuk nyílnak. A Sors, a Végzet, az Élet, a Teremtés dolgozik rajtunk erőteljesen mostanában, és emiatt érdemes egy félévre előre áttekintenünk, milyen ellenőrző lépéseket kérhet tőlünk az idő, ha még nem végeztünk volna a számvetéseinkkel. Ellenőrizzük: biztosan továbbléphetünk-e, és merre.

 

Őszidő

A természet megalkotta már a maga teremtett csodáit, most a szeptemberrel az aratás, számvetés, értékelés ideje jött el. 2006. szeptember 23-án a zodiákus jegyváltás és az őszi napforduló az élet kerekét az őszbe viszi át. A jin-jang pólusokon alapuló változások tana azt véli, hogy lényegében csak két évszak van: egy forró és egy hideg - a közöttük lévő átmenet maga a Változás. A Szűz jegye szárnyas sarus Hermész uralta változó energiájú föld elem, és a másnevén Merkur (értelem, logika, ész, kommunikáció, elemzés, szintézis) havában, a SZŰZ jegyében, az őszi évkezdés körül szorgoskodtunk. A többezer éves asztrológiai hagyomány szerint a tudatosodást jelentő Merkur hozhatja életünkbe azt a fordulatot, amellyel Karmánkon fordíthatunk: a megértésen át változhatnak nézőpontjaink, hozzáállásunk, életszemléletünkön kell először mindig változtatni. Igazi alkímiai művelet az embernek önnön magán változtani: erre a feladatra törekedhetnénk. Önműveléssel próbálhatunk közeledni az isteni intelligencia felé - egy magasabb rendű információ teheti lehetővé, hogy a jó irány felé haladjunk életünkben. 2006. szeptember 23-ig tehát az Értelem jegye, a Földanya és Szent Mihály hava, az őszkezdést hozta, a felismerések és tisztulás jegyében telt az idő, egy nagy rendcsinálás kívánkozik - így lehet a leghatékonyabban látnunk majd, mire alapozhatunk, milyen rendszerben láthatunk ésszerű megoldásokat.

A Szűz Újhold 2006. szeptember 22-én a magunkba mélyedés időszaka - legjobban akkor élhetjük meg, ha intellektuálisan próbálunk sorsunkról meditálni. A meditálás szó "megállás"-t és "ismétlés"-t is jelent: elgondolkozunk egy kicsit arról, hogy hogyan állnak a dolgaink, milyen leltárt készíthetnénk sorsunkról, hogyan tennénk legközelebb másként valamit - ismételjük át egy kicsit a dolgokat. A merkuri idők arra is kiválóan alkalmasak, hogy elemzéseinket írásban végezhessük el: ennek olyan többletereje lehet, hogy amikor a gondolatokat, szavakat írásba foglaljuk, egy más távolságból távolról, felülről, kívülről is láthatjuk önmagunkat, másrészt a papírra vetett íráskép mint tervek, jövőkép megvalósulhatnak, manifesztálódhatnak majd a valóságban is. Az ezután növő Hold szakaszban legjavasoltabb a kezdést, indítást érintő dolgainkat előmozdítani, megkezdeni - már majd a Mérleg jegyében a kapcsolati ügyeinkhez (tárgyalások, kapcsolatfelvétel, partnerkapcsolati kezdeményezés, szerződési, társulási javaslatok) fogunk hozzá. A Napfordulóra készített horoszkópok általában is kapnak szimbolikus értelmet, úgynevezett kvartál-horoszkópként egy negyedévre előre hoznak magukkal hatásokat.

A 2006. szeptember 23. nap ábrája (alul a középső rajz) a Mérleg energiák túlsúlyát mutatja. és csak egy napnyi, de mégis lényeges különbséggel annyi változást mutat, hogy a Lélek jelölőjét és a Népet is szimbolizáló Hold a Mérleg jegyben a rangvesztett Marssal (erő, motivációk, kis egó akarat, belső késztetések) együtt áll, ezért általánosan érezhetünk izgatottságot, "fészkelődő" feszültségeket, és a problémák elől könnyebbnek tűnne elrohanni, mint maradni és megoldani. Óvatosan kell közlekedni, kerüljük a hirtelen mozdulatokat és a balesetveszélyt, érdemes védeni magunkat a szennyezett aura-terektől, és megkerülünk minden vita- és konfliktus lehetőséget. Nem várjuk, de kilátásban lehet egymás provokációja, hiszen a belső feszültségek megélésére általában úgy kínálkozik ösztönösen a legalantasabb megoldás, ha felemelt mutatóujjal bűnbakot keresve úgynevezett Jungi projekcióval kivetítjük a gondot és azt mondjuk: te (vagy ő, esetleg ön, vagy maga, de semmi esetre sem én) vagy a hibás. Ez egy mosdó-törülköző problematika, ezotériában úgyis mondjuk mérleges eleganciával: egymás tükörképei vagyunk... Az intelligens, máshogy mondva entellektüel ember feladatáról aképpen is elgondolkozhatunk evilágban, amint Hermész a feladatát ellátta a maga idején, mikor közvetítő szerepet töltött be a való világ és a másképpen gondolkozók között: mindig az tudna jól "tolmácsolni", aki értelmesebbnek tartja magát! Felelősséget jelent átgondolni, hogy a kimondott szavakat egy másik közeg hogyan értelmezheti, mit gondol, mert a válasz hasonlóképpen közelít majd.

Megkezdődik az ősz, és ez a mértékek, jó és rossz cselekedetek megmérettetéseinek ideje. Mérlegre kerülnek még az érzések is, és az ember a végsőkig a harmóniára törekszik. A Mérleg jegyében a m é r l e g  egyensúlyban lévő két tányérja a nappalok és az éjszakák egyenlő hosszát jelképezik az őszi napéjegyenlőség idején  - ahogyan számításba vettük a Kos pontot, a Tavaszpontot, most ez a napút az őszi időszak kezdetét jelöli, az évforduló Mérleg ponttal kezdődik el. A Mérleg szimbólumát minden vallás és mitológia összeköti az igazságossággal, ez egyenlőséggel, az óvatossággal és mértékkel, a jó és rossz cselekedetek megmérőjével. Végső soron eljutunk az utolsó megmérettetéshez, az ellentétek kiegészüléséhez, megosztódás felengedéséhez is: a végítélet után jön el az egyensúly és harmónia, a jin- jang pólusosság kiegészülése, a béke. Az egyiptomi kultúrában Anubisz sakál tartja a mérleget, a görög mitológiában Zeusz kezében válik a sors eszközévé, a keresztény kultúrában Szent Mihály, az ítélet arkangyala tartja a kezében, mint a négy sarkalatos erény egyikét, az Igazságosságot. A magyar hagyományok szerint Szent Mihály havában, októberben, amikor az ősz első napjai köszöntenek ránk, Vénusz uralma alatt, a legfényesebben ragyogó planéta védelme alatt állunk. Vénusz, az Esthajnal Csillag mindig is az emberi szemmel látható legszebb, fényességes pont, hajósok vezetője, gyermeke szerencsecsillaga volt - innen a latin név: "fortuna minor", a kis szerencse csillaga. Származása  és jelentése is kettős, lehet Aphrodité vagy Athéné, hozhat szerelmet vagy háborúságot, ám szépség, harmónia, esztétika jellemzi minden esetben. Hiszen ha most nem kozmikus esésben lenne, számítanánk is rá, de az Őszi Napforduló ábrájában a Szűz jegyben nem a harmóniát árasztja, hanem érdekeiről gondolkozik, és ez még a történelemben soha nem tett jót a kapcsolatoknak. Összpontosítsunk tehát az eredendő szépségére, és a morális és etikai jó érdekében kövessük saját utunkat az életben. Megmérettetéseink témái az anyag - spirituális szellemiség, a kapcsolat - szabadság, az egzisztenciális kötődés - elengedés körül összpontosulnak. Szeptember 23-án kezdődik tehát a harmóniavágy, most egy pillanatig egyenlőek a nappalok és az éjszakák - kapcsolati törekvéseinkben is ezt érezzük: legyünk társak, partnerek, találjunk harmóniát, legyünk egyenlőek. Ha legalább hinnénk a jót, az hamarabb meg is valósulna. 2006. Október 1-én, a Magyarországon kitűzött Önkormányzati Választások napján (jobb oldali rajz alul) emlékezetes napunk lesz: addig azonban ne vágjunk az idő elébe, tisztelettel végezzük el minden napnak a maga dolgát - mert mindennek megvan a maga ideje, és mindennek megszabott ideje van a csillagos ég alatt. Segítsen minket sorskérdéseinkben az alázatos tisztelet, vezessen tiszta látás és támogasson a szív ereje.

 

Szeretem az éjszakákat...,

amikor a Hold ereje puha, bársonyos csendben egy távoli, sötét kékségbe takarózik, és körülvesz a titokban megsúgott mély ősi bölcsesség, érzem az idő erejét, a csillagok ragyogását és biztonságot sugároz minden rejtekadó árnyék. Öreg Holdanyánk felől még az időtlen misztériumok örök kiszámíthatatlansága is elfogadást kér - bár a léleknek néha könnyebb lenne a Holdon lenni. Tűz, Föld, Levegő, Víz -  szólítalak benneteket, elemek - , kelet sárkányai, nyugat démonai és mind a szalamanderek, angyalok és csillagok, jöjjetek, segítsetek, hogy a Fény ereje tiszta legyen, szándékomban megsegítsen, és a sötét éjszaka jólelkek felé vezessen. Béke, és nyugodt csend legyen. Teraszokon át, sötét éjjeli utcákon át, időtlen időkön át. Úgy legyen...

 

Márai Sándor: Füveskönyv

28

Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan változtatni az élet helyzetein

Munkaköröd fáraszt, úgy érzed, máshol, más emberek között, másféle életfeltételek mellett igazibb erővel és megelégedettséggel tudnál dolgozni. Az emberi együttélés kimerített, családod, kedvesed, barátaid terhedre vannak, s ösztökél a vágy, hogy új kapcsolatokat szerezzél. Lakásod minden zegét-zugát vakon ismered már, s reménykedsz, hogy az új, korszerűbb, kényelmesebb lakásban megtalálod tested kényelmét és lelked nyugalmát. Igen, a várost is untig ismered már, ahol születtél, nevelkedtél, férfivá serdültél. Igen, az országot is, mely hazád, megismerted, mint a bányász a tárnákat, ahol negyven, ötven éven át dolgozott; nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is ismered, minden veszélyével és mélységével. És hallottál idegen országokról, távoli világokról, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei. Kínoz a kétely, sürget és ösztökél a vágy, hogy elhagyjad munkahelyed, családod, kedveseid, városod, hazád, s erőszakos mozdulattal kiszakítsd magad mindabból, ami eddig életed környezete volt.

A kísértés órájában vizsgáld meg tapasztalataid,  értelmed, jellemed és a világi dolgok igaz természetének ismeretében vizsgáld e vágyakat. Új emberek nem adhatnak neked semmit, ami alapjaiban változtatná a világhoz való viszonyodat; mert csak te adhatsz magadnak valami elhatározót és lényegeset. Hasonlóképpen az új munkahelyen is munkás maradsz, és rajtad múlik, milyen erővel teremtesz magadnak az új helyzetben megfelelő munkalehetőségeket. Minden rajtad múlik. Éppen így az új városban,  az idegen országban, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei, megtalálod idővel ugyanazt az emberi önzést, kapzsiságot, hiúságot és rosszakaratot, ami hazádban gyűlöletesnek tetszett; mert az emberi alaptermészet nem változik meg az országhatárokat jelző sorompók mögött. S ezenfelül még idegen is leszel; s idegennek lenni annyi is, mint nyomoréknak lenni. És az emberi törvények egyike parancsolja, hogy mindig, feltétlenül maradj hűséges hazádhoz, még akkor is, ha ez a haza zsarnoki módon, méltánytalanul bánik el gyermekeivel.

Mikor van hát jogod erőszakosan változtatni életed körülményein, keretein és helyzetein? Semmi esetre sem akkor, ha unalmad szűntét, vágyaid kielégülését, bosszúd betelését reméled az ilyen elhatározástól. Maradj, ahová az élet állított, végezd kötelességed és töltsd meg lelked az igazsággal; többet az új világban sem kaphatsz, a déli szigeteken sem. De ha úgy tapasztalod egy napon, hogy munkád, életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel - akkor és csak akkor szánd el magad a változásra. És tudjad, hogy te minden változáson belül ugyanaz maradsz.

 

38

A hazáról és az államról

Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: "Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat." A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült és ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, "szereted"-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te - ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.

 

163

A szuverén emberről

A szuverén ember, aki életét föltette az igazságok hirdetésére és gyakorlására, melyeket megismert és minden következménnyel vállal: természetesen mindig szerény és udvarias.  Akkor is, amikor az igazságot hirdeti. A szuverén ember legfőbb ismertető jele, hogy nem fél semmitől, csak lelkiismeretétől, s ugyanakkor nem is sértődik meg semmitől. Mert aki megsértődik, nem bátor és nem is szuverén. Aki fél és megsértődik, nem tud egy igazságot következetesen, életre és halálra képviselni a világban. Aki megsértődik, veszekszik. A szuverén ember soha nem veszekszik, igen, még csak nem is vitatkozik. Kimondja a maga igazát, s aztán a helyén marad, utolsó pillanatig és vállalja mindazt, ami az igazságból és a világ türelmetlen félreértéseiből következik. Mindenki más csak nyelvel. Ha rangod van, nem szabad félni.  De megsértődni csak a csiszlikek szoktak, s azok, kiknek a világ véleménye fontosabb, mint az igazság.

 

Kedves Barátom,

Remélem, hogy őszre írott olvasnivalóm

elgondolkoztató, de legalább elszórakoztató módon hozott egy kis pihenést a mindennapokra.

Kívánom, hogy a csillagos szellemi - lelki kalandozással áradjon lelki fényesség és belső erő,

Szeretettel, Imolai Judit Asztrológus

 

    *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Asztrológiáról, még többet: a www.astrologia.hu honlapon.

    *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *

Ez az E-mail elküldhető mindenkinek, aki érdeklődhet a téma iránt!

Ha a továbbküldéssel ezután nem szeretne időt tölteni, barátjának is ajánlhatja, hogy regisztráljon a www.astrologia.hu honlap nyitó oldalán, az » ASTROLOGIA REGISZTRÁCIÓ ikon alatt: onnantól személyesen kap majd levelet az asztrológiai hírekről, jelenségekről, programokról.

Ha időközben érdeklődése változott volna és nem szeretne tőlem több E-mailt kapni, egyszerűen küldje vissza, a Tárgy-hoz írja: NEM.

Találkozásunkig ragyogjanak Önre a csillagok!

I m o l a i   J u d i t ,   A s z t r o l ó g u s

 

Az "ASTROLOGIA Levél, Elektronikus Magazin ©Imolai Judit" változatlan tartalommal

tanulási céllal sokszorosítható vagy továbbközölhető

a kultúra és a művészetek kívánatos terjedése érdekében,

ennek feltétele a forrás megjelölésének közlése.

A terjesztés, továbbközlés anyagi ellenszolgáltatások kérésével nem járhat.

      *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *


ASTROLOGIA Elektronikus Magazin


Kezdőlap - Astrology In English - Asztrológiáról mindenkinek - Asztrológia és pszichológia - Asztrológiai tanácsadás
Bűvös-Bájos MÁGIA - Karma Asztrológia - Symbolon - Tarot Akadémia - Meditáció - Horoszkópkészítés
ASZTROLÓGIA Fogalomtár: Díjtalan Mini Tanfolyam - Olvasnivalók
Ajánlott linkek, klubok, programok - Imolai Judit asztrológus - Elérhetőségek
Rendezvényszervezés Jósda
Kapcsolat-Klinika Csoport - Holdasszony
* Általános Szolgáltatási Feltételek (pdf)
* Adatkezelési Elvek (GDPR) (pdf)

Astrologia
Imolai Judit Asztrológus honlapja
telefon: 20/9462293    e-mail: Astrologia - ügyfélszolgálat        

A honlap számítástechnikai munkáit Budavári László AsztrálFény gondozza.