"A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok."
(József Attila: Reménytelenül)
Az asztrológiát is foglalkoztatja - ugyanúgy mint a hagyományos orvoslást - az a hangulati betegség, amelynek eredőjét egyesek az agyi szinten kommunikációt létrehozó kémiai anyagok szintézisének egyensúlyzavarában, mások a lelkiekben találják meg.
Test vagy lélek? A test rendellenes funkciói okozhatnak lelki
tüneteket, vagy a lélek disszharmóniája okozhat fizikai szintű tüneteket, megbetegedést? A tyúk - tojás problémát többezer éve nem lehetett bizonyíthatóan megoldani, mindenki a saját igazát hiszi, az viszont bizonyos: a test és a lélek együtt kezelendő mindkét tábor szerint.
Míg a klasszikus orvoslás előszeretettel fordul a gyógyszerekhez, táplálékkiegészítőkhöz, addig a pszicho-asztrológia segítségével a hangulat megértésének, az okok feltárásának nyomába sikerrel eredhetünk, és amennyiben nem veleszületett hajlammal állunk szemben, változtathatunk is sorsunkon, életünket rendezhetjük, életminoségünk javul.
Depresszió:
a szomorúság, egyedüllét, tanácstalanság mély formája, amely lehet
öröklött, vagy követheti azt az eseményt, ami valamilyen veszteség vagy talajtvesztett állapot - ám az átélés az élményhez hasonlítva minden esetben aránytalan a történések realitásához képest.
Nagyon fontos tudnivaló az, hogy rengeteg ember szenved csendben attól a magányérzettől, szomorúságtól, lerombolódott önbecsüléstől, amelyben magára hagyatva akár oda juthat, hogy a napi dolgok elvégzésére sem jut már ereje - nem vesz telefont, nem megy munkába, nem törődik magával.
A depressziónak az okokat tekintve, különböző forrásai lehetnek:
Szituációs depresszió:
következménye halálesetnek, válásnak, állásvesztésnek, illetve kötődhet bizonyos időpontokhoz, Karácsonyhoz, vasárnaphoz, eseményhez, gyermekszülés utáni állapothoz.
Endogén depresszió:
minden ok nélkül létrejövő hangulati mélypont, öröklött, személyiségbeli tulajdonság, események okán még súlyosbodhat.
Testi betegségekkel járó depresszió:
hormonszintek változásával járó depresszió, bizonyos betegségek velejárója mint a mozgáskorlátozottság, influenza, tbc, neurológiai betegségek (agydaganatok, fejsérülés), AIDS, rákos betegségek, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásai.
A depresszió tünetei viszont lehetséges, hogy mindendegyik ok esetében azonosak! Ezek lehetnek például üresség-érzet, szomorúság, kedvetlenség, a szexuális érdeklődés jelentős csökkenése, étkezési rendellenességek, gyakran ok nélküli sírás, súlyos esetben gondolatok az élet elhagyásáról. A vegetatív depressziós ember lassúnak, szomorúnak tűnik, keveset beszél, nem eszik. Az agitált depressziós nyugtalan, nehezen alszik, vidámságot és mozgékonyságot erőltet, ám visszavonhatatlan cselekedetek elkövetésére (állás-felmondás, élet elhagyás) könnyen jutnak. A klasszikus orvoslás általában ezen tünetek kezelésére korlátozódik.
Fontos észrevennünk, hogy a külvilág számára annál inkább nehéz a segítség, mert a depressziós ember gyakran még a kézenfekvő, felajánlott segítséget is elutasítja, akár szándékos durvasággal, sértéssel távolítja el maga mellől környezetét. Ebben lehet a családnak, szeretteknek a felelossége - nem is lehet másképpen hozzáfogni, mint szeretettel: módszeresen tanúsítani a jelenlétet, az odafordulást, hogy a beteg pozitív visszajelzést kapjon a
környezetétől, érezze, hogy szeretik, ő is értékes.
Az orvosi kezelések (pszichiáter, minden esetben orvos!) veszélyes állapot esetén intézményi
környezetben biztosítja az élet védelmét, a megelelő ellátást. A depresszió kezelését a megfelelő gyógyszerek rendelésével segítik, illetve beállítják a követendő életmód ritmusát. A gyógyszeres kezeléssel párhuzamosan pszichoterápia támogatja a beteg lelkének gyógyulását.
Amit az ember önmaga tehet, hogy a ciklikusan visszatérő mély hullámokkal erősebben nézhessen
szembe:
A depressziót kiválthatják olyan hatások is, mint a téli napfényhiány, alkohol, alultápláltság vagy nem megfelelő táplálkozás, vitaminhiány, mozgáshiány, kávéfogyasztás, renyhe életmód és társtalanság.
A legjobb antidepresszáns módszerek, amelyek segíthetnek az állapot javulásában, az a mozgás rendszeres beütemezése lehetőleg szabad, friss levegőn és fényben, a lakás hangulatos átrendezése, erős fények a lakásban, meleg színek alkalmazása, hőmérséklet emelése a helyiségekben, illatok terápiás használata (narancsillat, fahéj, fűszeres illatok), szolárium.
A táplálékkiegészítők közül hatásos a B-vitamin komplexek szedése, a C-vitamin, a Kalcium, a Magnézium, és fitoterápiás segítségként a gyógynövény orbáncfűből főzött tea, citromfű és a gingko.
Amit a környezet tehet, hogyha látja, hogy a szenvedőnek saját ereje már nem elég a sötétségbol való felkapaszkodáshoz:
Felismeri a betegséget, és segítséget nyújt a beteg felkarolásával, bátorítja az orvos felkeresésében, egyidejűleg partnerséget nyújthat az életmód megtartásában: megbeszélni a dolgokat, jógacsoportba járni, fitnessz programokat együtt végezni.
Amiben a pszicho-asztrológia segítséget nyújthat, az az okok keresése, feltárása, megbeszélése, illetve az orvosi kezelésekkel párhuzamosan a különbözo terápiák kiválasztása a személyiséggel, jellemmel, temperamentummal összhangban.
Asztrológiai szempontból, a zodiákus
néhány jegye különösen fogékony a hangulatok mély
átéléséhez, illetve azok realitástól súlyosabbnak ítéléséhez. Ilyenek különösen a Bak, Halak, Rák szülöttek, valamint a Skorpiók, továbbá azok, akiknek Ascendense vagy bolygóhalmozódása ezen jegyekben áll, illetve a Mérlegek,
akiknek állandó harmóniakeresése pontosan a bizonytalansághoz,
tanácstalansághoz vezethet.
A születési horoszkóp elemzésekor az úgynevezett karmikus házak, vagyis a negyedik (származás, eredet szerinti család), a nyolcadik (elválás, okkult dolgok, halál) és a tizenkettedik (elmagányosodás, titkok) állása mutathat depresszió-hajlamot. A karmikus terhek öröklésével meghatározott lehet az élethez való hozzáállás, vagyis fő téma lehet az élet értelmének a keresése, a feladat kutatása. Tanulságos a családi környezet megvizsgálása, hiszen például egy kemény, teljestmény orientált családi környezet szülöttje, erős anya érzékeny fia, agressziót elszenvedő lány, eleve rendeltetve lehet arra, hogy önbecsülésével nincsen harmóniában, állandóan szorong, nem érzi magát értékesnek.
A horoszkóp elemei közül különösen a Hold, a Neptunusz, a Vénusz, a Szaturnusz és a Plutó állása (főként támadottsága) mutatja a gondok forrását. A kifejezetten erős jellemek, szilárd akaratú emberek - Kos, Oroszlán - hangulati megingása szélsoségeket mutathat: a sikerhez szokott egyén mélypontba jut, ha nem vette számításba a talajvesztés kilátástlanságát, depresszióban élheti meg tehetetlenségét.
Az időminőség tekintetében leginkább változó tényezőként a Hold helyzetét érdemes figyelni: gyorsan mozgó, lelkiállapotot, bennsőt jelölő planétaként akár naponta változó
hangulatot hozhat. Érdemes megtanulni a Holdnaptár alkalmazását, mindennapjaink életélménye egyszerű módszerrel
javulhat.
***
Olvasnivaló irodalom a depresszióról:
- érthető olvasmány:
Dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera: Szemtől szemben a depresszióval
Temesvári Gabriella: Depresszió - kiút a természetgyógyászat segítségével
- szakirodalom:
Beck-Rush-Shaw-Emery: A depresszió kognitív terápiája
- asztrológia:
Kalo Jeno: A gyógyulás szelencéje
Mindig vegyük figyelembe, hogy személyes
kérdéseinkben az általános időminőség keretet nyújt, ám ha pontos képet szeretnénk kapni lehetőségeinkről, akkor saját születési horoszkópunkat kell elsősorban alapul venni - ebben segítséget asztrológustól kérhet.
Abban a reményben, hogy egészségéhez, saját
vágyaihoz, boldogságához találjon segítséget, szeretettel
kívánja az asztrológus, Imolai Judit, hogy ragyogjanak Önre a csillagok!