Carl Gustav Jung, svájci pszichoanalitikus alkotta meg a pszichológiában azokat az elméleteket, amelyek napjainkban is segítik megérteni tudatalattink rezdüléseit. Jung foglalta rendszerbe a tizenkét archetípust, az emberi lélek közös gyökereit minden ember tudatalattijában. Az archetípusok, más néven ősminták, a kollektív tudattalanban meglévő ösztönös viselkedési alapminták. A kollektív tudattalan a tudattalannak az a rétege, amely nem individuális, hanem általános lényegű, vagyis olyan viselkedésmódokat hoz létre, amelyen többé-kevésbé az egész világon hasonlóak; a mítoszokban, mesékben, álmokban gyakran jelennek meg ezek az archetipikus képek, elemek.
Az emberiség minden tagjában meglévő közös minták alkotják azokat a történeteket, amelyekben nagyon hasonlatos elemek szerepelnek. Ezek a történetek - mesék, mítoszok, valós élmények hordozhatnak olyan elemeket is, amelyekre a gondolkozó ember logikat úton nem előre nem következtet: véletlenek sorozata eshet meg velünk nap mint nap. Jung erről alkotott elmélete, a szinkronicitás az a szemlélet, amely a véletlenszerűséget elismeri ugyan, de másképpen, ahogyan a hétköznapi értelemben gondolkozunk az összefüggés nélküli történésekről.
Jung az egymás közötti kapcsolat nélkül megesett tényeknek is jó okot tulajdonít: bizonyos magasabbrendű rendszer figyelhető meg a világon mindenben - az egész nem szedhető részekre, minden mindenhez kapcsolódik. Eszerint működik minden jóslásra használt kódrendszer is, mint a Ji-King, a Tarot kártyák, vagy a Symbolon: a választ kérő kapcsolatért folyamodik a mindenséghez, hogy annak egy kicsi részéről tájékoztatást kaphasson. Így bármilyen rendszert alkalmazunk (jól), asztrológiát, kártyákat vagy a "véletlenszerű" eseményekről készített rendszerelemzést, végülis ugyanahhoz a válaszhoz jutunk el.
Az asztrológiai jegyek, házak, vagy a jóslásra használt kártyák egy szimbólumot, vagy több kapcsolódó képet ábrázolnak. Ezeket az archetípusokat soha nem szabad szó szerint értelmezni, hanem inkább meditációs gondolatébresztőként - a szimbólumok a mögöttes tartalomra (ha nem tudat alatt lapuló árnyékra!) hívják fel a figyelmet.
A Symbolon meséjéről a mitológia így tartja: "Egyszer volt, hol nem volt, a teremtés kezdetén volt egyszer egy ember... Ennek az embernek eredetileg két feje, négy lába és négy karja volt, megtermtett formájában, boldogságban élt. Ám vétkezett, ezért Zeusz haragjában nagyot sújtott rá, és széthasadt részeit a világban szétszórta. Azóta is keresi, hogyan egészülhetne ki, hiányzó részét miképpen találhatná meg..." A Symbolon szó (Sym=együtt, ballein=vetni, "összevetett") egyszerre jelent széttört tárgyat és azt a tevékenységet, ahogyan ezek keresésére indulunk.
A lelki érés sokszor hosszú folyamat. A felismerés a legnagyobb mérföldkő, ezután mindenki saját utat talál ahhoz, hogy tapasztalások által jusson el magasabb állomásokhoz. A nagy igazságok felismerésében mélyre nyúló segítséget nyújt például az asztrológia, vagy a Symbolon kártyák alkalmazása - a meditációk során a szimbólumok, a belső megoldások képszerűsége azonnal ismerőssé teszi az addig más nézőpontból megélt történéseket. A mögöttes tartalmak érlelése, az analógiákban gondolkozás életre keltik még a tudat alatt hordozott árnyakat is, de ekkor már könnyebb ezeket értelmezni is, feloldani is. A szerepszemélyiségek akár önálló életet élhetnek, de képzeljük el, hogy előre ismerjük a forgatókönyvet - mi félelmet kelthet akkor egy régen rettegett probléma? Már nem lesz rá szükség, nincsen értelme: régről ismerjük...